Ilyen volt a 18. Atlassian Meetup

May 10, 2021
Ilyen volt a 18. Atlassian Meetup

Az előző esemény technikai hibáiból tanulva törekedtünk a redundanciára. Egy plusz PC és laptop is készenlétben állt, mindkettőn ugyanaz a stream felület előkészítve, hogy azonnal válthassunk, ha szükséges, így egy esetleges probléma esetén is maximum pár percre tudtuk volna csökkenteni a leállást. Ezen felül igyekeztünk minél több megoldást külön hardverrel intézni, ezzel is minimalizálva az egyes eszközökre háruló terhet. Sőt, külön célhardvereket is rendeltünk külföldről, amelyek használatával sokkal könnyebben lehetett megoldani pl. a zoom bejelentkezésekkor a kamera és a hang kezelését. Szakmai szempontból pedig a munka sokkal élesebben el lett határolva, külön ember végezte a hang kezelését, a videók és a vágási képek keverését, valamint a kimenő stream monitorozását. Így egy-egy embernek sokkal több figyelme jutott az adott feladatra.

Az előadások kapcsán próbáltuk minél több szempontból megközelíteni a cloud megoldásokat:

  • Míg a szerver és data center licenszelése nagyon egyszerű volt, a felhő alapú előfizetés nagyon nagy rugalmasságot biztosít. Sok kérdés érkezett az utóbbi időben, hogy a különböző előfizetési lehetőségeket hogyan lehet esetleg kombinálni, a kiegészítő termékek licenszelése hogyan változott a felhőben? Ennek kapcsán tisztáztuk kicsit a dolgokat Medvey Tamás (META-INF) előadásában.
    >>> Az előadás megtekintéséhez kattints IDE!
  • Az Automizy korábban szerveren dolgozott, az év végén sikeres migrációt követően már felhőben tudták folytatni a munkát. Magyar Erika mesélt róla, hogy a Jira Software cloudban is hogyan segíti a csapatának a munkáját.

  • Természetesen nem csak IT-s csapatoknak nyújt megoldást az Atlassian, a Youth Business Group képviseletében Kuthi Boglárka és Füzesi Krisztián meséltek arról, hogy a komplex pénzügyi folyamataikban mekkora támogatást nyújtott a Jira.

  • Az egyik legnépszerűbb kiegészítő termék a szerveren a ScriptRunner. Az Adaptavist színeiben Mo Backer mesélt arról, hogy a ScriptRunner felhős változata jelenleg milyen megoldásokat kínál és mi várható a közeljövőben.

  • Valamint szokásos módon egy kis betekintés a háttérmunkákba, hogy hogyan is jöhetett létre az esemény:
    >>> A hangulatvideó megtekintéséhez kattints IDE!

A korábbi beharangozó ,,reklámfilmünk" sikerén felbuzdulva, új technikákat bevetve a mostani eseményre is készítettünk egy promo videót, amely alig két hónap alatt több, mint 47 000-es megtekintést ért el. Aki esetleg lemaradt róla, esetleg érdekli, vagy csak annyira tetszett, hogy még egyszer meg szeretné tekinteni, >>> IDE kattintva <<< megteheti!

A következő eseményünket, az Atlassian Day-t 2021. június 8-10. között tartjuk. Online kerül megrendezésre, az első nap cloud és data center workshop keretein belül ismerkedhetsz meg a platformokkal és a Jira és Confluence kínálta lehetőségekkel, második és harmadik nap pedig Atlassian keynote előadással, és több mint 10 vendor részvételével!

A regisztráció már él, a honlap folyamatosan frissül: https://atlassianday.meta-inf.hu

Ha van egy jó témád, és szívesen adnál elő akár a következő, akár egy későbbi meetupunkon, kérünk, írj az info@meta-inf.hu címre, és felvesszük veled a kapcsolatot!

Author

Tamás Medvey
Atlassian Consultant

Social Share Buttons

Szerző

Medvey Tamás
Atlassian Consultant

Megosztás