Atlassian tanácsadó interjú - Sziács László

Published:
Updated:
Atlassian tanácsadó interjú - Sziács László

This post was last updated more than 1 year ago. Some content may be out of date.

Atlassian bevezetés előtt több nehézségbe is lehet ütközni. Az egyik az, hogy nem tudni, hogy mégis ki fogja a Te projektedet kezelni. Nagyon fontosnak találjuk, hogy mielőtt megkeresnétek minket, már legyen egy összképetek arról, hogy kikkel fogtok együtt dolgozni. Ebből az okból elindítottuk az Atlassian tanácsadóinkkal interjúsorozatunkat.

Sziács László Atlassian tanácsadónk energiájával az egész irodát fel tudja dobni. Életét átitatja a néptánc, a táborok és az Atlassian.

Hol hallottál először az Atlassian termékekről?

Leges-leges-legelőször nem is az Atlassian termékekről hallottam, hanem a META-INF-ről. Amikor eldöntöttem, hogy az előző munkahelyemet elhagyom, akkor ismerőseim körében kérdezgettem, hogy esetleg tudnak-e ajánlani olyan állást, ahol emberekkel lehet foglalkozni, ugyanakkor termékekkel is, és egy kicsit sales-es vonal is benne van. Ekkor említették ismerősök, hogy Attiláék éppen ilyesmi pozícióra keresnek embert. Leültem beszélgetni a META-INF-es csapattal, és ekkor hallottam először az Atlassianról.

A felvételimnek egy igazán rendhagyó története van. A próbafeladatom során egy Jira konfigurációt kellett megvalósítanom. Én ekkor jeleztem, hogy semmi tapasztalatom nincs az Atlassian eszközökkel, de válaszul csak annyit reagáltak, hogy "nem baj, csak csináld meg". Meg is csináltam a Jira-ra szánt feladatot... Confluence-ben! A feladat végzése során kicsit furának találtam, hogy egy ilyen rendszerben kell a folyamatokat felvenni, de csak mentem tovább. Ugyanis a feladatleírásban nem volt egy pontos, mély leírás arról, hogy mit kell használni, csupán annyi, hogy Atlassian eszközökkel kell megoldani. A feladat leírása Confluence-ben volt, így egyértelműnek gondoltam, hogy ezt használva kell megoldani a feladatot. Miután beküldtem a feladatot jól kinevettek, viszont szimpatikus volt számukra a kreativitásom, hogy még Confluence-ben is megoldottam azt, amit Jira-ban kellett volna... Így kezdődtek az Atlassian-os ismereteim.

Mi vezetett Téged ide?

Mérnökinformatikusként végeztem, egyetem után Android programozóként helyezkedtem el. Utána dolgoztam interface fejlesztői, konzulensi pozícióban. Itt sokat foglalkoztam emberekkel, és igényfelméréssel is. Ezután egy cég informatikai osztályán helyezkedtem el System Analyst-ként. Ez legfőképp arról szólt, hogy az ügyfelek igényeit megértsem, illetve a technológiai újításokat kutassam, alkalmazzam. Ezt követően informatikát kezdtem el tanítani egy iskolában. 2-3 év után éreztem úgy, hogy bár szeretek tanítani, valami mással szeretnék foglalkozni, ezután találtam rá a META-INF-re.

Miért szeretsz a META-INF-nél dolgozni?

Nekem nagy előnyt jelent a rugalmasság. Tanárként is nagyon szerettem, hogy a fix tanórákon kívül, akkor dolgozhattam amikor akartam. Nagyon szeretem a META-INF-nél, hogy minden napom lehet egyedi. Nincs megkötve, hogy mindennap 8 és 5 között bent kell lennem, ennél rugalmasabb a helyzetünk, ugyanakkor fontos, hogy 2 órán belül tudjunk 10 és 4 között válaszolni a Slack üzeneteinkre... Ha napközben egy magán program közbejön, és ha a csapat részéről sincs akadálya, megtehetem, hogy reggel korábban kezdek vagy este bepótolom a munkát.

META-INF családias légkörét is kedvelem, azt, hogy csapateseményeket szervezünk, figyelünk egymásra. A pandémiás helyzet megnehezítette azt, hogy szorosan tudjunk kapcsolódni egymáshoz, de így is kihoztuk a maximumot. Illetve szerintem egy kicsit másképp látjuk a világot a META-INF-nél, nem annyira fekete-fehér, igyekszünk inkább helyzetfüggően cselekedni, reagálni.

Békési Károly és Sziács László kollégánk a 6. META-INF Atlassian Day-en

Melyik a kedvenc Atlassian funkciód?

Az esküvőnket is Atlassian segítségével terveztük meg a feleségemmel, Lucával. Az egyes témakörök voltak az egyes epic-ek, például a torta, helyszín, zenekar... És a témán belüli opciók az epic-ek alatt jelentek meg, és az opciókon belül is lehetett még alfeladatot felvenni, például XY-t felhívni, ezt-azt elküldeni neki, stb. Amit ebben a szervezésben nagyon szerettem, az a KANBAN board. Nagyon egyszerűen és gyorsan láthattam, hogy mi az, amivel foglalkoznom kell, mik az aktuális feladataim. Igyekszem mindig a sürgősségi és fontossági szempontoknak megfelelő mátrix alapján beállítani a feladatok prioritását, és ez alapján könnyű vizualizálni a táblán a fontos feladatokat. Tehát nekem most a KANBAN board a kedvencem.

Mit szeretsz abban, hogy Atlassian tanácsadó vagy?

Jelenleg a tanácsadói csapat vezetőjeként kevesebb időt tudok fordítani tanácsadásra, amikor még teljes állású tanácsadóként dolgoztam, ami az egyik kedvencem volt, az az ügyfelekkel való kapcsolattartás. Nagyon szeretek az ügyfelekkel kommunikálni, és azt érezni a végén, hogy hálásak az eredményért. Persze ez nem mindig egyszerű, és van olyan helyzet, hogy nem találjuk meg a közös hangot, akkor egyszerűen el kell engedni egymást. Ki kell tudni mondani, hogy sajnos nem egymást keressük.

Másik része a tanácsadói munkának, amit nagyon szeretek, hogy tudunk segíteni hatékonyan együttműködni másoknak. Sokkal fontosabb számunkra a profit felett, hogy használható, mindennapokat megkönnyítő megoldást tudjunk nyújtani ügyfeleinknek.

Harmadikként azt emelném ki, hogy nagyon izgalmas, amikor egy ügyfélkapcsolatból egy baráti kapcsolat kerekedhet. Egy közepes vagy hosszabb közös munka után ez gyakran előfordul. Közös egyeztetés során, ha beszélünk a "Helló, mi újság, minden rendben megy?", nem kizárólag a Jira-s dolgokra, Atlassian-os témákra korlátozódik, akár arról is szoktunk beszélni a szakmai kérdések után, hogy kivel épp mi történik. Volt, aki lakást felújított, és arról is beszélgettünk, hogy milyen nehézségei vannak ezzel kapcsolatban.

Mi volt eddig a legizgalmasabb kihívásod?

Volt egy ügyfelünk, aki vízgazdálkodással foglalkozik, és szerette volna a Jira-t használni. Méghozzá úgy, hogy bele kellett integrálni a Jira-ba térképvázlatokat úgy, hogy ha a munkatársuk kimegy a helyszínre egy táblagéppel, akkor csak rá tudjanak bökni, hogy a Jira információi alapján itt kell megjavítani a hibákat. Végül sajnos ez a projekt nem jött össze, de a pre-sales alatt ez egy nagyon izgalmas kihívás volt. Érdekes volt megvizsgálni, hogy egy ennyire különleges területre hogyan lehetne bevezetni a Jira-t. Hasonló volt, amikor egy építész irodának segítettünk a terv-validációs rendszerét megvalósítani. Egy Gantt-diagrammon volt látható például, hogy a különböző építési fázisok hogyan kapcsolódnak egymáshoz, milyen hatással vannak egymásra a folyamatok, hogyan tolódnak el a határidők, ha valami változik.

Mi a legnagyobb kihívásod a tanácsadók vezetőjeként?

Nemrég körvonalazódott, hogy a legnagyobb kihívásom az, hogy határokat - és jó határokat - találjak az alsó és a felső szinttel egyaránt. Olyan csapatot vezetni, akik elégedettek, nem túlterheltek és szeretik azt csinálni, amit csinálnak, és olyan vezetőséggel tárgyalni, akik meg tudnak elégedni a mi munkánkkal. A transzparens kommunikáció a három szint között a legnagyobb kihívás most.

Szerinted miben rejlik a META-INF-es Atlassian tanácsadók titka?

Egyben erőssége és gyengesége is a csapatnak, hogy fáradhatatlanul küzdünk azért, hogy megoldásokat találjunk. Néha szerintem nehezen ismerjük fel, hogy az adott helyzetre mi nem tudunk megoldást kínálni. Ugyanakkor ez a legnagyobb erősségünk is. Nem hagyjuk annyiban a feladatokat, hanem a végletekig küzdünk. Pont emiatt elégedettek sokszor velünk az ügyfelek... Ezen felül nagyon emberközpontúak vagyunk. Nekünk az ügyfél az nem egy tárgy, egy cikk, hanem élő ember egy cégnél. Emiatt igyekszünk időben kommunikálni, a legőszintébbnek lenni, és a lehető leghatékonyabban kiszolgálni a kéréseket.

Elmeséled a kedvenc ügyfél élményedet?

Több eset is beugrik...

Az egyik amikor egy nagy bankkal dolgoztunk, és még az Atlassian tanácsadói pályám elején voltam. Alig dolgoztam pár hónapja, de már a minősítéseim megvoltak, és Attila bedobott a mélyvízbe. Elmentünk egy megbeszélésre, és ott az ügyfél csapat vezetője pont mondta, hogy nagyon sokszor voltak olyan helyzetben, hogy egy cég eladott egy nagyon magas szintű tanácsadói szolgáltatást a bemutatókon, majd amikor beindult a projekt, egy kezdőt raktak rá, aki egy nagyon gyenge munkát hozott. Ezzel utalva rám... Mi mondtuk, hogy nem kezdőről van szó, én egy magas minősítésekkel elismert ember vagyok. Ez elég izgalmas volt, mert a projekttapasztalatom az kevés volt még. Végül a projektzárásnál az ügyfél nagyon magas szintű elégedettséget mutatott, olyannyira, hogy még egy projektzáró vacsorára is meghívtak bennünket. Az egész projektcsapat, és mi, a META-INF voltunk ott. Ez volt az egyik kedvencem... Amikor az ügyfél végül elégedett, szereti, amit csináltunk, és ebből a tapasztalatból még származhat további megrendelés is. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, járnak is a rendezvényeinkre.

A másik, amikor még szintén kezdő voltam, és Székesfehérvárra jártunk le Tibivel egy könnyűipari technikával foglalkozó céghez. Azt kérte az ügyfél, hogy az elmúlt 4-5 év feladatainak állományát importáljuk be. Ez Jira issue számban körülbelül 800 000-re tehető, és mindezt egy három szintű struktúrában. Az ügyfél nagyon szkeptikus volt az elején, hogy ez sikerülni fog-e, de végül nagyon elégedett volt. Nagyon sok közös munka árán sikerült ez! Az is nagyon szuper volt, hogy ezzel az ügyféllel több szálon dolgoztunk együtt, és együtt utaztunk oda Tibivel – miközben mindig tök jó szakmai beszélgetések folytak – és utána mindketten mentünk tovább a saját megbeszéléseinkre az ügyfélnél. Majd a nap végén hazamentünk együtt, és megbeszéltük, hogy mi történt. Nagyon örültem, hogy szakmailag, emberileg is tudtam az egyik munkatársammal kapcsolatot kialakítani, és a munkámban is sikerült specifizálódnom egy irányba, sőt az ügyfelünk is elégedett volt. Egyébként még a mai napig is szoktunk együtt dolgozni velük! :)

Sziács László és Gáspár Attila egy korábbi eseményünkön

Az elmúlt évek alapján, szerinted mi a legfontosabb tulajdonsága egy tanácsadónak?

Több fontos tulajdonsága is van szerintem.

Az egyik a pontosság. Nagyon precíznek kell lennünk akár az elszámolásban, akár a külső és belső kommunikációnkban, hiszen a saját működésünknek az alapja a pontosság. A tanácsadói csapatban kivételesen fontos a worklogolás, nagyjából 15-30 perces időintervallumokra le kell tudnunk bontani az ügyfelenkénti és egyéb feladatainkra szán időt egyaránt, ami nem túl egyszerű.

Másrészről az újdonságra való nyitottság elengedhetetlen, ugyanis ez a terület nem olyan, hogy egyszer kialakult, és azt mindenki jól megtanulja és kész. Az Atlassian egy elég intenzíven fejlődő világot képvisel. Az "End of Server" kampány kezdetén nekünk erősen bele kellett tanulnunk a Cloud világába. A magyarországi piacon előtte ez nem volt igazán keresett, emiatt sok időt kellett fektetnünk a képzéseinkbe, különböző oklevelek, minősítések megszerzésébe, Érdekesség lehet, hogy a mi csapatunkban célunk, hogy egyenként minden hónapban legalább 8 órát tanulással töltsünk. Ilyenkor sokszor a Jira-nak az új relase note-ját olvassuk vagy épp egy érdekes addon-nal ismerkedünk.

Author

Ákos Orosz
DevOps engineer

Author

Patrick Bakos
Test automation engineer

Author

Gabriella Keserű
Atlassian Consultant

Author

Zalán Balhási
Presales Engineer

Author

Thorsten Letschert
Product Marketing Manager at Decadis

Author

Gizem Gökçe
Atlassian Apps Manager at OBSS

Author

Evita Legzdiņa
Marketing Manager at eazyBI

Author

Zoltán Szentesi
Agile Coach

Author

Beatriz Biscaia
Content Marketing Specialist at Xray

Author

Jay Prakash
Senior Product Marketing Manager at Upscale

Author

Danut Manda
Co-founder & CEO at StonikByte

Author

Richard Birks
Senior Product Marketing Manager at ScriptRunner

Author

Yuri Kudyn
Co-founder of Release Management Apps and Journy.io

Author

John David Adler
Atlassian Consultant

Author

Csomós László
Senior Engineering Manager, GSBS Atlassian Team

Author

Tibor Mozsik
Head of Marketing

Author

Velizar Borisov
Atlassian Community Leader

Author

Julia Skoursky
Refine

Author

Claudia Kecskés
Senior Marketing Specialist

Author

Ármin Kubik
Backoffice team leader

Author

Csaba Geiszt
Software Engineer

Author

Amadea Kecskés D.
Sales Development Representative

Author

Endre Tuboly
Atlassian Consultant

Author

Bogi Pilinger
Backoffice Trainee

Author

Richárd Hevesi
Software Engineer

Author

Anna Nagyné Széles
Atlassian Consultant

Author

Lorena Santana Somogyi
Sales Development Representative

Author

Richárd Konráth
Atlassian Consultant

Author

József Porohnavec
Atlassian Consultant

Author

Péter Orosz
Software Engineer

Author

Alex Nita
Solution engineer - Atlassian

Author

Dósa Zoltán
Agile Coach

Author

Dr. Gábor Manhertz
Vincotech Hungária Kft. - IT Development Team Leader

Author

Christiaan Joubert
Marketing Specialist

Author

Jack Graves
Founder - Capable

Author

Andrea Nikolics
HR manager

Author

Anna Odrynska
Chief Strategy Officer and Co-owner of Alpha Serve

Author

Phill Fox
Principal Customer Success Advocate at Adaptavist

Author

Faith Nyamande
Senior Product Marketing Manager, Appfire

Author

Dr. Varga Balázs
Ügyvéd

Author

Hannes Obweger
Co Founder and Co-CEO at JXL

Author

Gergely Vásárecki
Atlassian Advisor at Bee Wise

Author

Gergely Fehér
Director, SwS Operations and Delivery

Author

Gergely Nyaka
Foreign Business Manager

Author

Zoltán Nagy
ITIL Master

Author

Bence Kovács
Licencing Associate

Author

Alexandra Terék
Support Engineer

Author

Eszter Ernszt-Galamb
Marketing specialist

Author

Tímea Kalán
Senior Controller

Author

Gábor Kozma
Test Automation Engineer

Author

Szotyi
Head of Security

Author

László Csekő
Software Engineer

Author

Bobek
Team Happiness Manager

Author

Annie
Emotional Support Specialist

Author

Márk Szabó
Head of DevOps

Author

Tibor Gyulay
Organizational developer, Trainer, Coach

Author

Emich Szabolcs
Agile coach and Trainer

Author

Warren Da Costa
Senior Product Manager for ScriptRunner for Jira on-premise

Author

Jaime Capitel
Content Creator

Author

Marta Pastor
Product Owner

Author

Marczisovszky Dániel
Atlassian consultant and application developer

Author

Berentey Zsolt
Founder and Front-end Technologies Director

Author

Katelyne Merza
Marketing Manager

Author

Karina Silvia
UX/UI Specialist

Author

Joshua Brock
Author & Technical Writer

Author

Britta Neugebauer
Marketing Manager

Author

Wojciech Andryszek
Content Specialist

Author

Reece Lander
Tech Lead for ScriptRunner for Jira on-premise

Author

Morgan Folson
Product Manager of Custom Charts

Author

Dylan Lindsay
Senior Product Manager

Author

Dea Spiljaric
Product Marketing Manager

Author

Alexandra Szebellédi
HR specialist

Author

Cécile Sablayrolles
Content Manager

Author

Mara Neumann
Marketing Manager

Author

Klaida Sulko
Product Marketing Specialist

Author

Tea Susnjar
Content Writer

Author

Patrick Cartier
Technical writer for Seibert Media

Author

Federico Baronti
Partner Manager

Author

Preston Dube
Marketing Manager

Author

Kamil Beer

Author

Raj Sehmi
Customer Success Manager

Author

Umer Sohail
Product Marketing

Author

Bálint István Berente
Software Engineer

Author

Dr. Zsuzsa Sebestyén
Licencing Associate

Author

Gergely Szikszai
Software Engineer

Author

András Gede
Support Engineer

Author

Levente Nagy
Software Engineer

Author

Dávid Treszler
Video Production Specialist

Author

István Attila Nagy
Software Engineer

Author

Zsuzsa Gábri
Office Manager and Training Associate

Author

Károly Békési
Atlassian Consultant

Author

István Florencio Ascarza
Customer Success Specialist

Author

Andrea Rákosfalvy
Customer Success Specialist

Author

Anna Csapó
Manual Tester

Author

Imre Madarász
Customer Success Specialist

Author

László Sziács
Head of Consulting

Author

Tamás Kiss
Consulting Team Lead

Author

Dániel Szotyori
Customer Support Team Lead & Product Owner

Author

Róbert Szabó
Consulting Team Lead

Author

Fruzsina Sipka
Marketing & UX Design

Social Share Buttons

Atlassian tanácsadó interjú - Sziács László

Megjelent:
Frissítve:
Atlassian tanácsadó interjú - Sziács László

Ez a bejegyzés több mint 1 éve frissült utoljára, a tartalom bizonyos elemei elavultak lehetnek.

Atlassian bevezetés előtt több nehézségbe is lehet ütközni. Az egyik az, hogy nem tudni, hogy mégis ki fogja a Te projektedet kezelni. Nagyon fontosnak találjuk, hogy mielőtt megkeresnétek minket, már legyen egy összképetek arról, hogy kikkel fogtok együtt dolgozni. Ebből az okból elindítottuk az Atlassian tanácsadóinkkal interjúsorozatunkat.

Sziács László Atlassian tanácsadónk energiájával az egész irodát fel tudja dobni. Életét átitatja a néptánc, a táborok és az Atlassian.

Hol hallottál először az Atlassian termékekről?

Leges-leges-legelőször nem is az Atlassian termékekről hallottam, hanem a META-INF-ről. Amikor eldöntöttem, hogy az előző munkahelyemet elhagyom, akkor ismerőseim körében kérdezgettem, hogy esetleg tudnak-e ajánlani olyan állást, ahol emberekkel lehet foglalkozni, ugyanakkor termékekkel is, és egy kicsit sales-es vonal is benne van. Ekkor említették ismerősök, hogy Attiláék éppen ilyesmi pozícióra keresnek embert. Leültem beszélgetni a META-INF-es csapattal, és ekkor hallottam először az Atlassianról.

A felvételimnek egy igazán rendhagyó története van. A próbafeladatom során egy Jira konfigurációt kellett megvalósítanom. Én ekkor jeleztem, hogy semmi tapasztalatom nincs az Atlassian eszközökkel, de válaszul csak annyit reagáltak, hogy "nem baj, csak csináld meg". Meg is csináltam a Jira-ra szánt feladatot... Confluence-ben! A feladat végzése során kicsit furának találtam, hogy egy ilyen rendszerben kell a folyamatokat felvenni, de csak mentem tovább. Ugyanis a feladatleírásban nem volt egy pontos, mély leírás arról, hogy mit kell használni, csupán annyi, hogy Atlassian eszközökkel kell megoldani. A feladat leírása Confluence-ben volt, így egyértelműnek gondoltam, hogy ezt használva kell megoldani a feladatot. Miután beküldtem a feladatot jól kinevettek, viszont szimpatikus volt számukra a kreativitásom, hogy még Confluence-ben is megoldottam azt, amit Jira-ban kellett volna... Így kezdődtek az Atlassian-os ismereteim.

Mi vezetett Téged ide?

Mérnökinformatikusként végeztem, egyetem után Android programozóként helyezkedtem el. Utána dolgoztam interface fejlesztői, konzulensi pozícióban. Itt sokat foglalkoztam emberekkel, és igényfelméréssel is. Ezután egy cég informatikai osztályán helyezkedtem el System Analyst-ként. Ez legfőképp arról szólt, hogy az ügyfelek igényeit megértsem, illetve a technológiai újításokat kutassam, alkalmazzam. Ezt követően informatikát kezdtem el tanítani egy iskolában. 2-3 év után éreztem úgy, hogy bár szeretek tanítani, valami mással szeretnék foglalkozni, ezután találtam rá a META-INF-re.

Miért szeretsz a META-INF-nél dolgozni?

Nekem nagy előnyt jelent a rugalmasság. Tanárként is nagyon szerettem, hogy a fix tanórákon kívül, akkor dolgozhattam amikor akartam. Nagyon szeretem a META-INF-nél, hogy minden napom lehet egyedi. Nincs megkötve, hogy mindennap 8 és 5 között bent kell lennem, ennél rugalmasabb a helyzetünk, ugyanakkor fontos, hogy 2 órán belül tudjunk 10 és 4 között válaszolni a Slack üzeneteinkre... Ha napközben egy magán program közbejön, és ha a csapat részéről sincs akadálya, megtehetem, hogy reggel korábban kezdek vagy este bepótolom a munkát.

META-INF családias légkörét is kedvelem, azt, hogy csapateseményeket szervezünk, figyelünk egymásra. A pandémiás helyzet megnehezítette azt, hogy szorosan tudjunk kapcsolódni egymáshoz, de így is kihoztuk a maximumot. Illetve szerintem egy kicsit másképp látjuk a világot a META-INF-nél, nem annyira fekete-fehér, igyekszünk inkább helyzetfüggően cselekedni, reagálni.

Békési Károly és Sziács László kollégánk a 6. META-INF Atlassian Day-en

Melyik a kedvenc Atlassian funkciód?

Az esküvőnket is Atlassian segítségével terveztük meg a feleségemmel, Lucával. Az egyes témakörök voltak az egyes epic-ek, például a torta, helyszín, zenekar... És a témán belüli opciók az epic-ek alatt jelentek meg, és az opciókon belül is lehetett még alfeladatot felvenni, például XY-t felhívni, ezt-azt elküldeni neki, stb. Amit ebben a szervezésben nagyon szerettem, az a KANBAN board. Nagyon egyszerűen és gyorsan láthattam, hogy mi az, amivel foglalkoznom kell, mik az aktuális feladataim. Igyekszem mindig a sürgősségi és fontossági szempontoknak megfelelő mátrix alapján beállítani a feladatok prioritását, és ez alapján könnyű vizualizálni a táblán a fontos feladatokat. Tehát nekem most a KANBAN board a kedvencem.

Mit szeretsz abban, hogy Atlassian tanácsadó vagy?

Jelenleg a tanácsadói csapat vezetőjeként kevesebb időt tudok fordítani tanácsadásra, amikor még teljes állású tanácsadóként dolgoztam, ami az egyik kedvencem volt, az az ügyfelekkel való kapcsolattartás. Nagyon szeretek az ügyfelekkel kommunikálni, és azt érezni a végén, hogy hálásak az eredményért. Persze ez nem mindig egyszerű, és van olyan helyzet, hogy nem találjuk meg a közös hangot, akkor egyszerűen el kell engedni egymást. Ki kell tudni mondani, hogy sajnos nem egymást keressük.

Másik része a tanácsadói munkának, amit nagyon szeretek, hogy tudunk segíteni hatékonyan együttműködni másoknak. Sokkal fontosabb számunkra a profit felett, hogy használható, mindennapokat megkönnyítő megoldást tudjunk nyújtani ügyfeleinknek.

Harmadikként azt emelném ki, hogy nagyon izgalmas, amikor egy ügyfélkapcsolatból egy baráti kapcsolat kerekedhet. Egy közepes vagy hosszabb közös munka után ez gyakran előfordul. Közös egyeztetés során, ha beszélünk a "Helló, mi újság, minden rendben megy?", nem kizárólag a Jira-s dolgokra, Atlassian-os témákra korlátozódik, akár arról is szoktunk beszélni a szakmai kérdések után, hogy kivel épp mi történik. Volt, aki lakást felújított, és arról is beszélgettünk, hogy milyen nehézségei vannak ezzel kapcsolatban.

Mi volt eddig a legizgalmasabb kihívásod?

Volt egy ügyfelünk, aki vízgazdálkodással foglalkozik, és szerette volna a Jira-t használni. Méghozzá úgy, hogy bele kellett integrálni a Jira-ba térképvázlatokat úgy, hogy ha a munkatársuk kimegy a helyszínre egy táblagéppel, akkor csak rá tudjanak bökni, hogy a Jira információi alapján itt kell megjavítani a hibákat. Végül sajnos ez a projekt nem jött össze, de a pre-sales alatt ez egy nagyon izgalmas kihívás volt. Érdekes volt megvizsgálni, hogy egy ennyire különleges területre hogyan lehetne bevezetni a Jira-t. Hasonló volt, amikor egy építész irodának segítettünk a terv-validációs rendszerét megvalósítani. Egy Gantt-diagrammon volt látható például, hogy a különböző építési fázisok hogyan kapcsolódnak egymáshoz, milyen hatással vannak egymásra a folyamatok, hogyan tolódnak el a határidők, ha valami változik.

Mi a legnagyobb kihívásod a tanácsadók vezetőjeként?

Nemrég körvonalazódott, hogy a legnagyobb kihívásom az, hogy határokat - és jó határokat - találjak az alsó és a felső szinttel egyaránt. Olyan csapatot vezetni, akik elégedettek, nem túlterheltek és szeretik azt csinálni, amit csinálnak, és olyan vezetőséggel tárgyalni, akik meg tudnak elégedni a mi munkánkkal. A transzparens kommunikáció a három szint között a legnagyobb kihívás most.

Szerinted miben rejlik a META-INF-es Atlassian tanácsadók titka?

Egyben erőssége és gyengesége is a csapatnak, hogy fáradhatatlanul küzdünk azért, hogy megoldásokat találjunk. Néha szerintem nehezen ismerjük fel, hogy az adott helyzetre mi nem tudunk megoldást kínálni. Ugyanakkor ez a legnagyobb erősségünk is. Nem hagyjuk annyiban a feladatokat, hanem a végletekig küzdünk. Pont emiatt elégedettek sokszor velünk az ügyfelek... Ezen felül nagyon emberközpontúak vagyunk. Nekünk az ügyfél az nem egy tárgy, egy cikk, hanem élő ember egy cégnél. Emiatt igyekszünk időben kommunikálni, a legőszintébbnek lenni, és a lehető leghatékonyabban kiszolgálni a kéréseket.

Elmeséled a kedvenc ügyfél élményedet?

Több eset is beugrik...

Az egyik amikor egy nagy bankkal dolgoztunk, és még az Atlassian tanácsadói pályám elején voltam. Alig dolgoztam pár hónapja, de már a minősítéseim megvoltak, és Attila bedobott a mélyvízbe. Elmentünk egy megbeszélésre, és ott az ügyfél csapat vezetője pont mondta, hogy nagyon sokszor voltak olyan helyzetben, hogy egy cég eladott egy nagyon magas szintű tanácsadói szolgáltatást a bemutatókon, majd amikor beindult a projekt, egy kezdőt raktak rá, aki egy nagyon gyenge munkát hozott. Ezzel utalva rám... Mi mondtuk, hogy nem kezdőről van szó, én egy magas minősítésekkel elismert ember vagyok. Ez elég izgalmas volt, mert a projekttapasztalatom az kevés volt még. Végül a projektzárásnál az ügyfél nagyon magas szintű elégedettséget mutatott, olyannyira, hogy még egy projektzáró vacsorára is meghívtak bennünket. Az egész projektcsapat, és mi, a META-INF voltunk ott. Ez volt az egyik kedvencem... Amikor az ügyfél végül elégedett, szereti, amit csináltunk, és ebből a tapasztalatból még származhat további megrendelés is. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, járnak is a rendezvényeinkre.

A másik, amikor még szintén kezdő voltam, és Székesfehérvárra jártunk le Tibivel egy könnyűipari technikával foglalkozó céghez. Azt kérte az ügyfél, hogy az elmúlt 4-5 év feladatainak állományát importáljuk be. Ez Jira issue számban körülbelül 800 000-re tehető, és mindezt egy három szintű struktúrában. Az ügyfél nagyon szkeptikus volt az elején, hogy ez sikerülni fog-e, de végül nagyon elégedett volt. Nagyon sok közös munka árán sikerült ez! Az is nagyon szuper volt, hogy ezzel az ügyféllel több szálon dolgoztunk együtt, és együtt utaztunk oda Tibivel – miközben mindig tök jó szakmai beszélgetések folytak – és utána mindketten mentünk tovább a saját megbeszéléseinkre az ügyfélnél. Majd a nap végén hazamentünk együtt, és megbeszéltük, hogy mi történt. Nagyon örültem, hogy szakmailag, emberileg is tudtam az egyik munkatársammal kapcsolatot kialakítani, és a munkámban is sikerült specifizálódnom egy irányba, sőt az ügyfelünk is elégedett volt. Egyébként még a mai napig is szoktunk együtt dolgozni velük! :)

Sziács László és Gáspár Attila egy korábbi eseményünkön

Az elmúlt évek alapján, szerinted mi a legfontosabb tulajdonsága egy tanácsadónak?

Több fontos tulajdonsága is van szerintem.

Az egyik a pontosság. Nagyon precíznek kell lennünk akár az elszámolásban, akár a külső és belső kommunikációnkban, hiszen a saját működésünknek az alapja a pontosság. A tanácsadói csapatban kivételesen fontos a worklogolás, nagyjából 15-30 perces időintervallumokra le kell tudnunk bontani az ügyfelenkénti és egyéb feladatainkra szán időt egyaránt, ami nem túl egyszerű.

Másrészről az újdonságra való nyitottság elengedhetetlen, ugyanis ez a terület nem olyan, hogy egyszer kialakult, és azt mindenki jól megtanulja és kész. Az Atlassian egy elég intenzíven fejlődő világot képvisel. Az "End of Server" kampány kezdetén nekünk erősen bele kellett tanulnunk a Cloud világába. A magyarországi piacon előtte ez nem volt igazán keresett, emiatt sok időt kellett fektetnünk a képzéseinkbe, különböző oklevelek, minősítések megszerzésébe, Érdekesség lehet, hogy a mi csapatunkban célunk, hogy egyenként minden hónapban legalább 8 órát tanulással töltsünk. Ilyenkor sokszor a Jira-nak az új relase note-ját olvassuk vagy épp egy érdekes addon-nal ismerkedünk.

Gyakran ismételt kérdések

No items found.

Szerző

Orosz Ákos
DevOps mérnök

Szerző

Bakos Patrick
Test automation engineer

Szerző

Keserű Gabriella
Atlassian tanácsadó

Szerző

Balhási Zalán
Presales Engineer

Szerző

Thorsten Letschert
Product Marketing Manager at Decadis

Szerző

Gizem Gökçe
Atlassian Apps Manager at OBSS

Szerző

Evita Legzdiņa
Marketing Manager at eazyBI

Szerző

Szentesi Zoltán
agilis tréner

Szerző

Content Marketing Specialist at Xray

Szerző

Jay Prakash
Senior Product Marketing Manager at Upscale

Szerző

Danut Manda

Szerző

Richard Birks
Senior Product Marketing Manager at ScriptRunner

Szerző

Yuri Kudyn
Co-founder of Release Management Apps and Journy.io

Szerző

Adler John David
Atlassian tanácsadó

Szerző

Csomós László
Senior Engineering Manager

Szerző

Mozsik Tibor
Marketingvezető

Szerző

Velizar Borisov
Atlassian Community Leader

Szerző

Julia Skoursky
Refine

Szerző

Kecskés Claudia

Szerző

Kubik Ármin
Backoffice csoportvezető

Szerző

Geiszt Csaba
Szoftverfejlesztő

Szerző

Kecskés D. Amadea
Sales Development Representative

Szerző

Tuboly Endre

Szerző

Pilinger Bogi

Szerző

Hevesi Richárd

Szerző

Nagyné Széles Anna
Atlassian tanácsadó

Szerző

Santana Somogyi Lorena

Szerző

Konráth Richárd
Atlassian tanácsadó

Szerző

Porohnavec József
Atlassian tanácsadó

Szerző

Orosz Péter
szoftverfejlesztő

Szerző

Szerző

Dósa Zoltán

Szerző

Dr. Manhertz Gábor

Szerző

Szerző

Graves

Szerző

Nikolics Andrea

Szerző

Anna Odrynska

Szerző

Pill Fox

Szerző

Faith Nyamande

Szerző

Dr. Varga Balázs

Szerző

Hannes Obweger

Szerző

Vásárecki Gergely

Szerző

Fehér Gergely

Szerző

Nyaka Gergely

Szerző

Nagy Zoltán

Szerző

Kovács Bence

Szerző

Terék Alexandra

Szerző

Ernszt-Galamb Eszter

Szerző

Kalán Tímea

Szerző

Kozma Gábor

Szerző

Szotyi

Szerző

Csekő László

Szerző

Bobek

Szerző

Annie

Szerző

Szabó Márk

Szerző

Gyulay Tibor

Szerző

Szerző

Warren Da Costa

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Szerző

Umer Sohail

Szerző

Berente Bálint István

Szerző

Dr. Sebestyén Zsuzsa

Szerző

Szikszai Gergely

Szerző

Gede András

Szerző

Nagy Levente

Szerző

Treszler Dávid

Szerző

Nagy István Attila

Szerző

Gábri Zsuzsa

Szerző

Békési Károly
Atlassian tanácsadó

Szerző

Ascarza István Florencio

Szerző

Rákosfalvy Andrea

Szerző

Csapó Anna

Szerző

Madarász Imre

Szerző

Sziács László

Szerző

Kiss Tamás

Szerző

Szotyori Dániel

Szerző

Szabó Róbert

Szerző

Sipka Fruzsina

Megosztás