Feladat és munkanapló-kezelés marketing csapatok számára

A Jira projekt és a Tempo munkaidő-nyilvántartás jellemzői – Demónkban most kipróbálhatja az időkövetést Jira segítségével

  • Kövesse nyomon legfőbb eszközeit és feladatait egy üzleti típusú Jira projektben.
  • Ismerje meg az üzleti típusú Jira projektek főbb jellemzőit, úgy, mint az idővonal és a listák.
  • Kezelje az ügyeket – állapot módosítása, mezők szerkesztése stb.
  • Tudja meg, hogyan lehet munkanaplót hozzáadni egy Jira ügyhöz.
  • És azt, hogyan kaphat jelentéseket saját és csapata munkájáról.

Egy képzeletbeli eset részletes leírása

A marketing csapat tagjaként hetente hírleveleket küld a feliratkozóknak. Ennek köszönhetően ismétlődő heti feladatai lesznek, de ezen felül saját feladatait is hozzáadhatja. 

Minden hetet egy megbeszéléssel kezd a hírlevél tartalmával kapcsolatban. Miközben a hét folyamán különböző cikkeken dolgozik, kollégái blog bejegyzéseket írnak, a hét végén pedig összesítik mindannyiuk munkáját, a csapat pedig kiküldi a cég hírlevelét.

Lépésről lépésre bemutatott oktatóanyagunkban a fejlesztői csapat egyik tagja megkeresi Önt, és megkéri, hogy készítsen egy új logót a cég weboldalához. Ezt fogjuk szimulálni – pontosabban az ehhez kapcsolódó Jira ügyet.

Az oktatóanyagban különböző szemszögből követheti nyomon és kezelheti feladatait:

  • Lista (List): egy táblán nyomon követheti és szerkesztheti feladatait. Áttekintést kaphat róluk, így nem kell egyenként megnyitnia azokat, hogy ellenőrizze az állapotukat, a jogosultságokat, a határidőket stb.
  • Tábla (Board): az egyes feladatok laponként jelennek meg a táblán. Minden oszlop egy állapotot, minden lap egy részfeladatot jelent, melyek további részleteit szintén megtekintheti, továbbá – a munkafolyamatoknak megfelelően - át is helyezheti őket az oszlopok között.
  • Idővonal (Timeline): GANTT-diagram nézetben a feladatok egy idővonalon jelennek meg, a kezdési dátumtól egészen a végső határidőig. Itt további kritériumokat állíthat be. Minden sor egy-egy feladatot jelöl.
  • Naptár (Calendar): Feladatait naptárnézetben is megtekintheti, minden bejegyzés egy-egy részfeladatot mutat, ehhez be kell állítani a kezdési dátumot és a határidőt.

Saját feladatait is hozzáadhatja, jelenleg kettő (plusz egy) típus található meg:

  • Eszköz/Feladat (Asstest/Tasks): Két különböző típust adhat a projekthez. Hasonló mezőkkel rendelkeznek, de a mögöttük lévő munkafolyamat különböző.
  • Ez azt jelenti, hogy újra felhasználhatja a feladatokhoz tartozó Jira konfigurációs elemeket, úgy mint a képernyők, mezők, munkafolyamatok, de persze ezek különbözőek is lehetnek.
  • +1 részfeladat (Sub-task): további részfeladatokat is hozzáadhat mind az eszközökhöz, mind pedig a feladatokhoz. Hasonlóan működnek, mint a feladatok, a különbség annyi, hogy lesz egy forráshivatkozás az eredeti „fő” feladathoz.

Az összes feladathoz kétféleképpen adhatja hozzá munkanaplóját:

  • A feladat képernyőn: ha már dolgozott egy feladaton, könnyedén, egy gombnyomással hozzáadhatja munkanaplóját.
  • A Tempo Munkaidő-nyilvántartásban: a segédprogramban naptárnézetet is használhat, megkeresheti azokat a feladatokat, amelyeken dolgozott, és könnyedén naplózhatja munkaóráit.

Jelentéseket kaphat a saját és csapata munkaóráiról:

  • a Tempo Munkaidő-nyilvántartásban (Tempo Timesheets) többféle szempontból testre szabhatja a munkanaplókkal kapcsolatos jelentéseit, úgy, mint időkeret, projektek, felhasználók, csapatok, fiókok stb.

Képzeletbeli forgatókönyvünkben a fejlesztői csapat arra kérte Önt, hogy a marketing csapat tagjaként készítsen egy logót a cég weboldalához.

A következőket kell tennie:

  • Találkoznia kell a fejlesztőkkel (→ Feladat létrehozása → Task issue)
  • Meg kell terveznie a logót. (→ Eszköz részfeladat létrehozása → Asset issue)
  • Vezetője is nyomon szeretné követni a feladatok előrehaladását → Szerkesztheti az állapotot, és módosíthatja a határidőt
  • Azt is nyomon kell követnie, hogy mennyi időt foglalkozott velük. (→ Munkanaplók hozzáadása a feladatokhoz → Add worklogs for issues)

Jelentkezzen be az oldalra

1. Nyisson meg egy böngészőt, és lépjen az alábbi oldalra: https://metainfdemo.atlassian.net

2. Bejelentkezési adatai a következők:

  • Felhasználónév (Username): minfdemo.marketing@gmail.com
  • Jelszó (Password): mardem456

Navigáljon a Jira projektjéhez

Miután bejelentkezett, navigáljon a Marketing projektjéhez, vagy egyszerűen kattintson erre a hivatkozásra LINK

Hozzon létre feladatokat

Miután belépett a projektbe, két feladatot kell létrehoznia:

1. Létrehoz egy feladatot az értekezlethez:

  • Kattintson a Létrehozás (Create) gombra a felső navigációs sávon.
  • Válassza a Feladat (Asset) lehetőséget.
  • Töltse ki a mezőket.
  • Összefoglalót kell készítenie, hiszen „név” nélkül nem hozhat létre feladatot.
  • Javasoljuk, hogy töltse ki a többi mezőt is, például kezdő dátum, határidő, számla (Start Date, Due date, Account).

2. És egy eszközt is létre kell hoznia a logóhoz:

  • Kattintson a Létrehozás gombra a felső navigációs sávon.
  • Válassza az Eszköz lehetőséget.
  • Töltse ki a mezőket.
  • Összefoglalót kell készíteni, hiszen „név” nélkül nem hozhat létre feladatot.
  • Javasoljuk, hogy töltse ki a többi mezőt is, például kezdő dátum, határidő, számla.

Tekintse át a feladatokat

Ahogy korábban már említettük, ezt a két újonnan létrehozott részfeladatot különböző nézetekben ellenőrizheti. Kiválaszthatja őket a bal oldali navigációs sávból, vagy egyszerűen kattintson az alábbi linkek egyikére:

  • Lista nézet (List view)
  • Kattintson a tábla egyik cellájára, és könnyen szerkesztheti a feladatot.
  • Tábla nézet (Board view)
  • Húzzon egy kártyát, és tegye be egy új oszlopba.
  • Kattintson egy kártyára, és megjelennek a részletek.
  • Látható, hogy a feladatoknak és eszközöknek különböző opciói vannak.
  • Naptár nézet (Calendar view)
  • Fogjon egy bejegyzést, és helyezze át egy másik napra.
  • Kattintson egy bejegyzésre, és megjelennek azok részletei.
  • Idővonal nézet (Timeline view)
  • Húzzon egy vonalat, és helyezze át a sorban.
  • Kattintson az első oszlopban található feladatra, és megjelennek annak részletei.

Kipróbálhatja például, hogy megváltoztatja a kezdő és/vagy az esedékesség dátumát, a módosítás után pedig különböző nézetekben megtekintheti őket. 

Ezeknél is használhatók a különféle szűrők, próbálja ki őket bátran!

Itt még többet megtudhat az üzleti típusú projektekről.

Hozzon létre egy munkanaplót

1. Jelentkezzen be a projekt egyik feladatába.

  • Nyissa meg.
  • A Tempo részben kattintson a Naplózási idő (Log time) gombra.
  • Adja meg az időtartamot (pl. három óránál, 3 h), majd fűzzön hozzá leírást.
  • Kattintson a Naplózási idő (Log time) gombra

2. Jelentkezzen be a különböző feladatokba naptárnézetben:

  • A felső navigációs sávon kattintson az Alkalmazások (App) elemre, majd válassza a Tempo lehetőséget, vagy egyszerűen kattintson erre a linkre.
  • A kiválasztott napnál kattintson a „+” jelre, majd a Naplózási időre.
  • Válasszon ki egy Ön által létrehozott feladatot.
  • Adja meg az időtartamot (pl. három óránál, 3 h), és fűzzön hozzá leírást.
  • Kattintson a Log time gombra.

Tekintse meg a munkanaplókról szóló jelentéseket

1. A felső navigációs sávon kattintson az Alkalmazások (Apps) elemre, majd válassza a Tempo (Tempo)  lehetőséget, és a jobb oldali navigációs sávon válassza a második ikont, a Jelentéseket (Reports), vagy egyszerűen kattintson ide.

2. Kattintson a Naplózott idő kártyára.

3. Majd a Létrehozás (Create) gombra a felugró ablakban.

Más projekteket is látni fog, de Önnek most csak a Marketing projekt munkanaplóira van szüksége.

  • Kattintson a Szűrés (Filter by): elemre, válassza a Projektek lehetőséget.
  • A Projektek keresése… (Search projects) legördülő menüben válassza ki a Marketing projektet.

Nyugodtan próbáljon ki különböző funkciókat, például más szűrési lehetőségeket, hogyan csoportosíthat adatokat különböző nézetek szerint. A Tempo jelentésekről itt olvashat bővebben.