Irány Las Vegas! Atlassian Summit 2019 élménybeszámoló

May 15, 2019

A 2018 Villámelőadás verseny jutalma egy Las Vegasi út volt az Atlassian Summitra, amit Nagy Géza nyert el a National Instruments-től. Géza élménybeszámolójából átérezheted az egész rendezvény hangulatát és hogy miért is érdemes repcsire ülni:

Röpke 12 óra repülés és 6 óra autózás után megérkeztünk hétfő este a hotel Excalibur-ba, ami a külseje alapján egy középkor kastélyra emlékeztetett. Bár gyorsan csak „rágugliztunk” hogy hova kell érkeznünk, valahogy az élőben megpillantott rengeteg színben pompázó kastélytól elállt a lélegzet:

Hát igen, Las Vegas nem a visszafogottságáról híres. Még aznap este felkutattuk a közleben levő Mandala Bay Convention Center-t, ahol majd másnap délután 4től kezdődött a móka. Miután sikerült tisztázni a regisztrációnál, hogy bizony 2 embert is hívhatnak Nagy Gézának, megkaptam a Summit Pass-omat amivel már szabadon lehetett közlekedni az Expo Hall (ahol a kiállítók foglaltál el a standjaikat), valamint az egyes előadótermek közöt.

És előadások, azok bizony voltak. Ahhoz hogy a nagyon sűrű programban eligazodjunk, kötelező az Atlassian alkalmazás. Össze tudjuk állítani a napirendünket, hogy hasznosan tölthessük az ottani időt, és ne kelljen folyamatoisan keresgélni az előadótermeket. Az előadások sokfélék lehettek, de az alkalmzásban könnyen kiválaszthattuk, hogy milyen szinten állunk, illetve milyen szoftvertermékek érdekelnek, így csak azokat a lehetséges előadásokat listázta. Miután sikerült összeválogatni az aznapi programot, szomorúan konstatáltam, hogy sok előadás ami érdekelnme ugyanabban az időpontban van. Kár hogy nem lehet osztódni.

A keynote-on hangzanak el a legjobb hírek.

  • Milyen újdonságok várhatóak a jövőbeli release-ekben
  • Milyen területekre fog az Atlassian kocentrálni?
  • Milyen új alklamazásokat fognka integrálni a mostani ökoszisztémába
  • Valamint: mindig van valami meglepi: Ebben az esetben, a résztvevők ingyen Cloud license-t kaptak, amennyiben már rendelkeznek egy Server vagy egy DataCenter licensz-el!!!

Már csak ezért is megéri elmenni az Atlassian Summit-ra!

Az első Summitozók első este ledobhatták az ékszíjat, az ilyen horderejű beszélgetésektől, de a legnagyszerűbb mégis az, hogy az előadók a legtöbb esetben bármikor megtalálhatóak voltak az Atlassian standoknál. Ha esetleg bármi kétségünk vagy kérdésünk maradt, nyugodtan odaballaghattunk hozzájuk, és szívesen kedélyesen elcsevegtek velünk arról, hogy mégis hogyan tudnának ők hozzájárulni a mi infrstruktúránk fejlesztéséhez.

Második nap: Az első nap viszonylag rövidre sikerült, de az alaphangot már sikerült megteremteni. A második nap, már eleve felkészülve érkezhettünk, a reggeli után már bele is vethettük magunkat a kiállítók standjainak felkeresésébe. Mindenki lelkesen prezentálta, hogy milyen appokkal készül a potenciális vásárlók meghódítására, vagy éppen milyen szuper új fejlesztéssel készülnek a mostani appjaikhoz.

Valyantis, StiltSoft, Resolution, PagerDuty... Mind mind képviseltették magukat valamilyen újdonsággal. Bob Swift-ék az új Automation appjukkal ültek standot, amivel pofonegyszerű lesz a repetitív feladatok automatizálása, Adaptavist-ék a ScriptRunnerhez készülnek egy Google CodeBlocks projket alapú Drag&Drop script írásra alkalmas app-al, az Atlassian pedig... Minden létező termékéhez külön standot állított ahol lehetett beszélgetni Atlassian-okkal, akik elmagyarázták, hogy az ő termékvonaluk hogy illik a profilba, és mivel tudnak a teljes ökoszisztémához hozzájárulni. Nem is beszélve a nagyszerű merchandise-okról! Jól tesszük, ha viszünk magunkkal valamilyen jegyzetelőalkalmatosságot, mert

Előadások a sikertörténetek kedvelőinek:

  • Hogyan tud az OpsGenie, Statuspage, JIRA Software együttműködni azért, hogy a lehető leggyorsabban és legpontosabban tájkoztathassuk a felhasználókat
  • Hogyan vezetette be a PDS Distribution a jogi csapatának a JIRA Software-t?
  • Hogyan üzemeltessünk egy 10000 usernél nagyobb Jira Servert?
  • A Johnson & Johnson hogyan migrállt 15 Atlassian alkalmazást DataCenterre

Ha valakit inkább a gyakorlatias megoldások érdekelnek: Téning kurzusok, ahol lépésről lépésre bekonfigurálhatunk egy teljes környezetet

Ha valaki nem szeret sokat egy helyben ülni: 15 perces gyorstalpalók, és villámelőadások!

Végül de nem utolsósorban: Atlassian BASH!

Work hard, play hard! Szuper koncert, finom sörök... Méltó megkoronázása egy nagyon tanulságos, és rengeteg információval szolgáló 3 napnak.

Na EZÉRT IS megéri Villámelőadás versenyen részt venni!

Az idei verseny részleteiről itt olvashatsz: Atlassian Day 2019 - Villámelőadás Versenykiírás

Author

Tibor Hegyi
Founder & co-CEO

Social Share Buttons

Szerző

Hegyi Tibor
Founder & co-CEO

Megosztás