Atlassian és az egyetemisták

January 24, 2022
Atlassian és az egyetemisták

2021. novemberében egy izgalmas lehetőség tárult elénk. A Széchenyi István Egyetemen mutathattunk be az Atlassian ökoszisztéma erejét a Vállalati Információs Rendszerek kurzus keretein belül.

A történet ott kezdődött, hogy amellett, hogy a META-INF-nél a marketingért és az eseményekért vagyok felelős, egyetemre is járok. Harmadéves vagyok a Széchenyi István Egyetem mérnökinformatika szakán. Az őszi félév elején ültem a Vállalat Irányítási Rendszerek kurzuson, és ahogy hallgattam az előadást arra jutottam, hogy ebbe a képkeretbe mi simán beleférnénk.

Miért?

Az előadás végén leszaladtam az előadói pulpitus elé, és megkérdeztem Takács Gábor tanár urat, hogy nyitott-e arra, hogy esetleg a META-INF-fel eljöjjünk, és bemutassuk az Atlassian-t, mint vállalatirányítási rendszert. A kérdéshez teljesen nyitottan állt, mert mindig is törekedett arra, hogy az iparral szoros kapcsolatot ápoljon a kurzusainak az anyagai. Emiatt több vendégelőadó is érkezett a félév során, és így mi is felkerültünk a repertoárra.

Amikor bedobtam Gáspár Attila társ-ügyvezetőnknek az ötletet, és amikor rögtön lelkesen beleegyezett tudtam, hogy egy igazán jó helyen dolgozom. :) Gyorsan összehoztunk egy megbeszélést Takács Gáborral, és már robogtunk is a cél felé.

Attila célja az volt, hogy egy hallgató-közeli módon mutassa be, hogy mennyire rugalmas és könnyen használható az Atlassian eszköztára, nemcsak felhasználói szemmel, hanem akár Jira adminként is.

Az előadásában összegyűjtött 10 izgalmas Customer Storyt, és a hallgatótársaim megszavazhatták, hogy melyiket mesélje el részletesen. Így a hallottak igazán a közönség igényeire voltak szabva.

Elmesélte, hogy

Majd a sztorizgatás után felcsavarta az ingujját, és egy éles META-INF-es Jira környzetben bemutatta, hogy hogyan lehet a Jira Workflow Scheme-ket beállítani.

Az előadás alatt egy örökérvényű szabály volt, hogy ha valaki feltesz egy kérdést, akkor őt META-INF swagekkel ajándékozzuk meg, így jöttek is sorban a kérdések a hallgatóktól. Külön öröm volt számunkra, hogy miután már teljesen lejárt az előadás ideje, sokan maradtak, hogy kérdezzenek, beszélgessenek Attilával. Sokan érdeklődtek az Atlassian ökoszisztémájával kapcsolatban, de még többen, hogy milyen gyakornoki lehetőségeket kínál a META-INF.

Nagyon köszönjük a megtiszteltetést!

Author

Eszter Kecskés D.
Atlassian Solution Advisor

Social Share Buttons

Szerző

Kecskés D. Eszter
Atlassian Solution Advisor

Megosztás